Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Hosszú hétvége a Vencei-tónál

Hosszú hétvége a Vencei-tónál Leugrottunk a Velencei tóhoz egy hosszú hétvégére. Vittünk Wagont is, ami ott is sokat segített.

Kihasználva a hosszú hétvégét, lementünk a Velencei-tóhoz kicsit pihenni. Két gyerek, kettő és három évesek, két felnőtt. 

Hosszas pakolás után nekivágtunk, korán indultunk, hogy elkerüljük a forgalmat. Fél hét körül már az M1-M7 bevezetőnél összegyűlt néhány autó, de jól haladt a forgalom. Gyorsan leértünk. A Parkolóban teleraktuk a kiskocsit bőröndökkel és két forduló alatt már végeztünk is vele. Kiskocsi nélkül szerintem legalább ötször, hatszor kellett volna fordulni a hűtőtáskával, a nagy csomag pelenkával, a bőröndökkel, játékokkal, ami nem a világvége, de azért jobb egy kávét iszogatni pakolászás helyett. Az már külön téma, hogy ennyi cuccból mennyi az igazán hasznos, ami tényleg kellett.

Most, is mint minden reggel, el szoktunk menni a pékségbe, ami egy 20 perces séta. Kiskocsival húzzuk a gyerekeket a bicikliúton, várjuk, nézzük a vonatokat, és ők közben kekszet eszegetnek. Még ülnek benne, nem szeretik a hosszú sétákat. Unalmas nekik, és az ő tempójukban nem 20 perc lenne az út. Ha sétálnának, az út végére annyi kavics, csiga, bogár, levél, virág lenne összegyűjtve, hogy még a kiskocsi is megtelne. Jobb, ha inkább csak benne ülnek. Keksz, víz, bámészkodás.

Lesz idejük elfáradni. Délelőtt játszanak az udvaron a saját kis medencéjükkel és játékaikkal. Alvás után pedig megyünk a strandra. 

A délután megkezdődött az ébredéssel. Újult erővel rosszalkodnak a gyerekek, ideje levinni őket a víz mellé. De autóval vagy gyalog?

A Velenei beach kb. 30 perc gyalog a nyaralótól. Sok, de ha belegondolunk, hogy parkolókereséssel mennyi idő mehet el, akkor nem is olyan sok az a 30 perc. Viszont így a szülők is ihatnak ezt, azt séta közben is és a strandon is. 

Pakolás a Wapitibe. Karúszók, frizbi, homokozókészlet, labda, pléd. Innivaló, keksz, csoki az útra, matrac a tetőre. Ja, és a két gyermek is a kiskocsiba. A séta vidáman telik, a gyerekek játszanak a kocsiban. Meg kell jegyeznem, hogy az oldalfüggöny óriási szolgálatot tett, mert ha csak a tető lenne, attól még oldalról besüt a nap a kocsiba. Viszont lehajtva árnyékban voltak a gyerekek végig.

Érdekes, hogy két gyerekkel, cuccokkal is mennyire könnyen mozgathatók ezek a járgányok. Érdemes ezt kipróbálni az üzletükben, mindig van kipróbálható kocsijuk. Ha a gyerekek nincsenek ott, akkor más súllyal is kipróbálhatjuk a kocsikat. 

A strandon persze tömeg, sok család kipakolja az autóból a cuccaikat és apa tovább keresi a parkolóhelyet. Persze ez nem az ő hibájuk, nem mindenki lakik sétálásnyira. Mi azért örülünk, hogy ezt az időt megspóroltuk. Gyorsan lett helyünk ahová lepakoltunk. Sokan vannak, figyelni kell a gyerekekre, nehogy eltűnjenek. Megnyugtató volt a kiskocsi feltűnő türkíz színe. Messziről meglehetett látni a járgányt, a gyerekek is könnyen megtalálják, mi is figyelhetjük távolról, amíg fürdünk. Jó volt. 

Eltelt a délután és indulunk haza. Újra bepakoltunk. Indulunk. A gyerekek persze még több helyen megállnak, mielőtt elhagynánk a hosszú beach partszakaszt. Mivel semmit sem viszünk kézben, ezért nem is fárasztó állandóan megállni, elindulni. Végül is nyaralunk. Irány a bicikliút séta haza. Függöny le, a nagyobbik gyerek már alszik is. A pici valamiért még bírja. Hazaérve csendben kipakolunk, és hagyjuk, hogy tovább aludjon. Kicsit később felébred.

Be kellene vásárolni vacsorára és másnapra. Irány a bolt. A kiskocsit eddig beengedték mindenhová, sőt még bevásárlókocsinak is használhatjuk.  A légkondis boltban a kisebbik gyermek dől ki. Végigalussza a vásárlást, pedig a tesója eleven és körülugrálja. Összeszedjük a dolgainkat, körberakjuk a gyerekeket és hazahúzzuk a kocsit. Nem kell szatyrokat cipelni a hőségben, sőt, egy pár percre még vonatot nézni is megállunk hazafelé a vasúti átjárónál, mivel a gyerekek imádják őket. Persze a pici átalussza ezt is. Mindegy, hazaérünk, kipakolunk, a kicsi alszik tovább, majd felébred és lefekvésig játszanak, fürdenek, ugrálnak.

Ezen a napon már nem kapott szerepet a kiskocsi, de szerintem nagy szolgálatot tett szülőknek és gyerekeknek egyaránt. 

Mindenképp csak ajánlani tudom a wapitiseket, mert tényleg hasznos kis termék ez a kocsi, és ha valaki egy kicsit is magára ismer a nyaralás nehézségeiben, annak érdemes megvásárolni ezt a járgányt, mert idővel nagyon sok területen tudja majd használni ezt a négykerekűt.